Zenekarunkról:

A Szent István Filharmonikusok (korábban Zuglói Filharmónia) 2020. decemberétől szerepel új névvel a hazai koncert-életben. Fenntartója a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. A majdnem 70 éves múltra visszatekintő szimfonikus zenekart Záborszky József alapította, majd fia, Záborszky Kálmán vette át az együttes művészeti vezetését. Értékteremtő és ifjúságnevelő munkájuknak elismeréseként 2000-ben Magyar Örökség-díjat kaptak, 2011 és 2017 között pedig folyamatosan elnyerték a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet.

A Szent István Filharmonikusokat a többi kiváló színvonalon muzsikáló zenekartól páratlan színvonalon szerkesztett ifjúsági programjai különböztetik meg. Az együttes gyermek- és ifjúságnevelő munkája a hazai komolyzenei életben egyedülálló nemzeti értéket képvisel.

Nagyon erős, mindenki számára nyilvánvaló identitásunk a művészettel való nevelés. Egyrészt különlegesen eredményes a zenekarépítő, zenekari képzést nyújtó profilunk tehetséggondozó programjaink keretében, másrészt a felnövekvő generációk kulturális nevelése az immár 11 éve futó Felfedezőúton programsorozat keretében.

Munkánkat a jövővel való bátor szembenézés, a progresszív hozzáállás és a közös célért való küzdés jellemzi. Művészeti szempontból továbbra is első osztályú együttesnek kell maradnunk, erősítenünk kell a zenekari profilunkat, mindezt úgy, hogy közben megmaradunk „családnak” követve hagyományunkat az Istvános szellemiséget.

 


 

Híreink:

 

 

 

Eindul a Pastorale családi előadássorozatunk bérleteinek értékesítése.

„Zene, tánc, kép – élmény, ismeret, öröm!”

Ez a mottója a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű Pastorale-sorozatának, mely Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmester kezdeményezésére indult, és az egész családnak szól, az iskolás korú gyerekektől a nagyszülőkig, dédszülőkig. Szerkesztője és műsorvezetője a kezdetektől Solymosi Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténész. Az egyedi arculatú és egy csapásra rendkívül sikeressé vált sorozat előadásainak célja: lehetővé tenni a magas művészeti értékekkel, remekművekkel való oldott találkozást, kulcsot adni a zene, a tánc, a társművészetek megértéséhez, átérzéséhez, és ami a legfontosabb, megajándékozni a nézőket-hallgatókat a belső világukat is megérintő, elragadó, felemelő élménnyel. Egy-egy ilyen közösen megélt, lélekgazdagító élmény még jobban összekovácsolja a családokat.   

 

Az előadások 4 hétvégén át szombaton és vasárnap kerülnek megrendezésre.

Bérletek az alábbiak szerint alakulnak:

A bérlet – szombati előadások
B bérlet – vasárnapi előadások

Felnőtt: I. kategória 9500 és II. kategória 8000

Gyerek bérlet (18 éves korig): I. kategória 7000 és II. kategória 6000

 

Kedvezményes gyerekbérlet csak személyes vásárlás esetén igényelhető.

Bérletértékesítés személyes átvétel esetén:

Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola porta

(1145 Budapest, Columbus u. 11.)

Lencsés Szilvia (jegy@szentistvanfilharmonikusok.hu) +36-70/ 429-0075

hétfőtől péntekig 11-18 óra között

 

MŰSOR:

Pastorale 2024/I.

2024. február 24. szombat és 25. vasárnap 16.00 óra  

Pesti Vigadó Díszterem

Pastorale – a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű hétvégi sorozata családoknak 

A tamburától a szaxofonig

Az 50 éves Vujicsics Együttes délszláv népzenei koncertje

Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke

 

Pastorale 2024/II.

2024. március 9. szombat és 10. vasárnap 16.00 óra

Pesti Vigadó Díszterem

Pastorale – a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű hétvégi sorozata családoknak 

Salve Regina – Werner, az Esterházy hercegi család muzsikusa

Vendégünk a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, vezényel: Vashegyi György

Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke

A hangverseny a Haydneum – Magyar Régizenei Központ együttműködésével valósul meg.

 

Pastorale 2024/III.

2024. április 20. szombat és 21. vasárnap 16.00 óra

Pesti Vigadó Díszterem

Pastorale – a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű hétvégi sorozata családoknak 

Jancsi és Juliska

Humperdinck meseoperája

Jancsi: Nagy Bernadett

Juliska: Nagy Zsófia

Anya: Szabóki Tünde

Apa: Fülep Máté

Boszorka: Fodor Beatrix

Álommanó: Csörgeő Luca

Ébresztő tündér: Szekér Anna 

Kortárs balett: Kulcsár Noémi Tellabor Társulat

Koreográfus: Kulcsár Noémi

Szent István Filharmonikusok

Vezényel: Horváth Gábor

Rendező: Gémes Katalin

Bevezető: Solymosi Tari Emőke

 

Pastorale 2024/IV.

2024. június 8. szombat és 9. vasárnap 16.00 óra

Pastorale – a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezésű hétvégi sorozata családoknak 

Japán muzsikus – magyar lélekkel  

Vendégünk Kaneko Miyuji Attila zongoraművész

Szent István Filharmonikusok

Vezényel: Ménesi Gergely

Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke

 


 

FILMZENE KONCERT

KEDVEZMÉNYES JEGYEK NOVEMBER 15-IG!

Több éves hagyományt folytatva december 29-én újra Filmzene koncertet tartunk a Budapest Kongresszusi Központban, amely idén is sok-sok újdonságot tartogat a közönség számára. A műsor minden évben megújul, és a régi, jól ismert kedvencek mellett új zenékkel is jelentkezünk.

A koncertre november 15-ig kedvezményes áron vásárolhatók meg a jegyek. (A honlapon feltüntetett árak a kedvezményt már tartalmazzák!)

Jegy: https://zugloifilharmonia.jegy.hu/program/filmzenei-koncert-75626

További információ: https://sztif.hu/esemeny/2023-12-29-filmzene-koncert.html

 


 

(Csernyus Lőrinc, Dr. Solymosi-Tari Emőke, Záborszky Kálmán, Makovecz Pál)

SztIF Foto: Nagy Attila

 

Zenekarunk épületbejárással egybekötött sajtóeseményt tartott az újra birtokba vett Szent István Zeneházban, melynek alkalmával meghirdette 2023/2024-es évadát. A Zenekar 2024 októberében ünnepli alapításának 70. évfordulóját, így az évad a Jubileum előkészítése jegyében telik. 

Az évad műsorkínálatából öt koncertet és az új helyszínen debütáló új sorozatukat ajánlotta a Közönség figyelmébe.

A Stephanus bérlet első programja október 28-án lesz, ekkor kaphat a Publikum választ arra, hogyan fér meg egymás mellett Petőfi Sándor szerelmi költészete és a görög ortodox liturgia. A Müpában rendezendő koncerten a 200 éve született magyar költő szavait kortárs magyar zeneszerzők: Dragony Tímea és Dubrovay László, a görög liturgikus szöveget Mikisz Theodorakisz zenéje közvetíti. Elhangzik majd Dragony Tímea Csillagsugár című műve, amely egyben ősbemutató is lesz.

December 2-án szintén a Müpában a Haydneum támogatásával hallhatják az érdeklődők Haydn: Az évszakok című darabját Vashegyi György vezényletével, Szutrély Katalin, Komáromi Márton, Melkovics Zoltán és a Purcell kórus közreműködésével.

A Vigadó Dísztermében január 21-én debütál idei Téli bérletük első koncertje, melynek főszereplője a zenés színpadok ünnepelt énekművésze, Geszthy Veronika. Mozart, Dvorak, Gounod, Puccini, és Lehár remekművei szólalnak meg, sőt, egy kuriózummal is készülnek: az est közreműködője lesz a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója: Makovecz Pál, aki mandolinon fog játszani. A Szent István Filharmonikusokat Záborszky Kálmán vezényli.

A Gaudeamus sorozat harmadik, februári hangversenye a Zeneakadémián kivételes élményt ígér, nem csupán Baráti Kristóf hegedű-játékát, de karmesteri kvalitásait is megcsodálhatják, aki Csajkovszkij, Ravel, és Prokofjev műveit fogja tolmácsolni. Jurij Szimonov vezényli Wagner Parsifalját, Saint-Saëns A-moll gordonkaversenyét és Prokofjev remekművét áprilisban a Müpában a Stephanus bérlet negyedik koncertjén. Az est folyamán a Bécsi Szimfonikusok cselló szólamvezetője Temesvári Bence mellett Schöck Atala énekművész, valamint a Szent István Király Oratóriumkórus, és a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Női- és Férfikara közreműködnek. A karigazgató: Soltész Éva.

Az idén debütáló sorozat, egyben új játszóhely az Óbudai Társaskör, ahol a zenészek szólistaként vesznek részt a kamarazenei esteken, melyeket rajongott színművészek zenetörténeti korok, zeneszerzők bemutatásával tesznek emlékezetessé. A darabokat témakörök szerint az együttes muzsikusai választották ki, a műsor szerkesztésére, az összekötő szövegek megírására Murvai Bőke Gabriella zenetörténészt kérték fel. Szeptember 30-án indul évaduk a kamarazenei sorozat első produkciójával, melynek címe: Amerikai álom, vendégművésze Udvaros Dorottya. Ezt követi novemberben a Rövid életutak gazdagsága, a narrátor Tasnádi Bence lesz, majd december 9-én a Velencei találkozások, Makranczi Zalánnal. 

A Columbus utcai létesítmény - a mai Szent István Zeneház - eredetileg pártháznak épült 1962-ben és a rendszerváltást követően, 1991-ben vált az „Istvános Műhely” otthonává. Az épületet 1994 januárjában kisebb átalakítást követően Boross Péter miniszterelnök adta át ünnepélyesen az iskolának, hangot adva annak, hogy szimbolikus jelentőséggel bír: az ingatlan egy pártok felett álló művészeti intézmény színtere lesz a továbbiakban. Bár az épület megfelelő otthona volt a folyamatosan megújuló alma-maternek és a közben hivatásossá váló szimfonikus zenekarnak, nyilvánvaló volt, hogy mérete és műszaki állapota hosszabb távon akadályozni fogja a Műhely töretlen fejlődését. Záborszky Kálmán és Makovecz Pál több, mint egy évtizede vázolták fel a bővítés első koncepcióját. Hosszas szervező munkát követően egy 2017-ben született Kormányhatározatnak köszönhetően kezdődött meg a tervezés. A Columbus utcai épület vagyonkezelője, a Közép-Pesti Tankerületi Központ Makovecz Imre kitűnő tanítványait, Csernyus Lőrinc vezetőtervezőt és Fülöp Tibor építészt bízta meg a munka elkészítésével. Az átfogó újjáépítés részeként teljes energetikai felújítás, illetve akadálymentesítés mellett egy új szint tervei is elkészültek, amely magába foglal két további nagy próbatermet, könyvtárat, számos tantermet, valamint több, mint egy tucat „gyakorlófülkét”, sőt, a próbatermek felett egy tetőkertet is. A közbeszerzési eljárást követően – állami beruházásként – a kivitelező EBH Invest Kft. 2022. március 31-én vette át a munkaterületet, 2023. augusztus 31-én pedig már az elkészült épület átadására került sor, amelybe – mint régi-új otthonába – szeptember elsejétől visszatért az Iskola és a Zenekar. 

A Columbus Project blog bejegyzéseinek köszönhetően az Istvános diákok, muzsikusok és érdeklődők naprakész információk alapján követhették nyomon az építési munkák alakulását. A lezárt napló 36 fejezete a szentistvanzene.hu oldalon továbbra is elérhető. 

“Közel hetven éve egy zuglói gimnázium ambiciózus tanárának, Záborszky Józsefnek köszönhetően megszületett egy álomszerű elképzelés. Ma itt lehetünk az ország egyik legnagyobb és legjobb iskolájában közös fedél alatt a hivatásos szimfonikus zenekarral. S ha elkezdenénk szétválogatni a szálakat, akkor be kellene látnunk, hogy itt csak közös szálak vannak, melyek mind a közös gyökerekhez vezetnek vissza. Nincs egyik a másik nélkül, nincs is értelme bármelyiket külön értelmezni, mert a kettő együtt egy egész. A Szent István Filharmonikusok program naptárában több ponton is fellelhető az Iskola: Kórusainak közreműködése számos hangversenyen, a Fúvószenekar önálló produkciója, sőt, ami nem látható, de tudható: a Zenekar mentori programján keresztül a legjobban teljesítő tanulók rendszeres közreműködői lehetnek a koncerteknek. Az Iskola és a Zenekar egymástól elválaszthatatlan egysége egy 1954-es álom, amely 2023-ban maga a hétköznapi valóság.” - hangzott el a Sajtóeseményen 2023. szeptember 27-én.

A SAJTÓESEMÉNYEN MEGSZÓLALTAK:

Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatója, vezető karmestere, művészeti vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész,

Makovecz Pál, a Szent István Király Zeneművészti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója igazgatója,

Csernyus Lőrinc, Ybl Miklós-díjas magyar építész. Az újjáépült Zeneház vezető tervezője.

A SAJTÓESEMÉNYT VEZETTE:

Dr. Solymosi-Tari Emőke, Széchenyi-díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 


 

 

Zenészeink részére kamarazenei sorozatot indítottunk az Óbudai Társaskörben, ezzel a kamarazenélés az együttes hétköznapjainak részévé válik, segíti a felkészülést a legnagyobb volumenű koncertjeinkre. A kamarazene koncerteknek az Óbudai Társaskör ad otthont. A koncerten nem csak zeneművek csendülnek fel, hanem ismert színészek tolmácsolásában a zenetörténeti korra jellemző ismertetőszövegek, zeneszerzők bemutatásai is elhangzanak. 

https://sztif.hu/esemeny/2023-09-30-amerikai-alom-kamarazenei-sorozat-az-obudai-tarsaskorben.html

 


 

2023/2024 Privát bérlet: 

Állítsa össze saját bérletét!  

Válogasson össze a Stephanus, Gaudeamus és Téli bérlet műsoraiból összesen 3 db koncertet és a végösszegből 30% kedvezményt adunk!

 
Online jegyvásárlás: Online jegyrendelés

Jegyvásárlás személyes átvétel esetén:

Szent István Filharmonikusok zenekari iroda

Lencsés Szilvia jegy@sztif.hu

(1145 Budapest, Columbus u. 11.)

Hétköznap 11-16 óra között, előzetes telefonos egyeztetés alapján!

Telefon: +36 70 429 0075

 


 

Őry Krisztina interjúja Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Záborszky Kálmán karmesterrel, a Szent István Filharmonikusok igazgatójával, akivel az alma materéről és az egykor világhírű magyar zeneoktatásról beszélgetett a közelgő rektorválasztás apropóján.

https://mandiner.hu/hetilap/2023/08/vissza-kell-terni-a-nagy-elodokhoz-zaborszky-kalman-karmester

 


 

Június 26-tól elindult a 2023/24-es évad bérleteinek értékesítése! Tartson velünk, és gyűjtsön csodálatos zenei élményeket!
Elővétel augusztus 31-ig.

 

https://www.newjsag.hu/2023/06/16/prolog-janos-vitezzel/

Június 13-án, kedden este telt házzal nyitotta meg kapuit a Szarvasi Vízi Színház, amely a Szent István Filharmonikusok és a Cervinus Teátrum szervezésében mutatta be Bakonyi Károly- Heltai Jenő – Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt, amely Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján készült."

 


 

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Elnöksége a 2023. március 8-i ülésén úgy határozott, hogy a családok és az egyesület érdekében végzett tevékenységéért a Szent István Filharmonikusokat a Családok Kultúrájáért-Díjban részesíti. Az Arany Bölcső-díjat május 20-án megrendezett díjátadó ünnepségén vette át zenekarunk ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője, Záborszky Kálmán. 

 


 

A Szent István Filharmonikusok próbajátékot hirdet I.hegedű, brácsa és cselló munkakörökre, határozott idejű munkaszerződéssel, teljes állásra.

Részletek az alábbi linkeken olvashatók.

https://zene-kar.hu/wp-content/uploads/2023/05/I.-Hegedu-probajatek-kiiras-2023-.pdf

https://zene-kar.hu/wp-content/uploads/2023/05/Csello-probajatek-2023.jun-.pdf

https://zene-kar.hu/wp-content/uploads/2023/05/Bracsa-probajatek-kiiras-2023.pdf

 



Kossuth-díjjal tüntették ki Záborszky Kálmán Liszt Ferenc-díjas karmestert, gordonkaművészt, kiváló és érdemes művészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját gordonkaművészként és karmesterként is kiemelkedő művészete, a művészettel nevelés mellett a kultúraközvetítés iránt is elkötelezett munkája, a Szent István Filharmonikusok vezető karmestereként végzett sikeres és nagy hatású tevékenysége elismeréseként.

 
Széchehyi-díjat kapott Solymosi-Tari Emőke Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a zenetudományi kutatások és a zenepedagógia területén egyaránt jelentős eredményei, az általa szerkesztett és vezetett innovatív, a zene és a társművészetek magas színvonalú terjesztését szolgáló művészeti sorozatok tekintetében is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
 
 
 

 

Április 23-án kerül megrendezésre a Szent István Filharmonikusok, Stephanus hangversenysorozatának negyedik koncertje a Müpában, mely a tavaszi szezon egyik legkiemeltebb koncertje. Olyan rendkívül rangos művészvendégekkel, mint Baráth Emőke Liszt Ferenc- és Junior Príma-díjas világhírű szoprán énekesnő és Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és karmestere, valamint 2022. november 1. óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar főzeneigazgatója. Az est folyamán a Mozart-áriák mellett Cherubini és Brahms zenekari művek lesznek hallhatók.

Esemény: (1) Stephanus IV. | Facebook

Jegyek: Online Jegyvásárlás | Szent István Filharmonikusok

 

 

Az M5 Libretto stábja a Pastorale I. összpróbáján forgatott, ahol Záborszky Kálmán és Solymosi Tari Emőke is megosztotta gondolatait az előadás kapcsán.

A riport itt visszanézhető:

„A mozdulatok költészete” – Librettó - YouTube

 

 

Március 21-én Solymosi Tari Emőke a Sláger Rádióban járt, ahol S. Miller Andrással a 2023-as Pastorale-sorozatról beszélgettek. Március 25-én 16.00 órakor, a Pesti Vigadó Dísztermében az első előadás főszereplője a Magyar Táncművészeti Egyetem lesz.
Műsor:
 
 

 

Kedves Közönségünk!

 

A Téli bérlet koncertjei, így a február 25-én megrendezésre kerülő is a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében lesz megtartva!

Kérjük kedves közönségünket, hogy az esetleges helyszín és műsorváltozásokért kövessék figyelemmel a műsor menüpont alatt található események leírásait.

 

 


 

"A Szent István Filharmonikusok 2022/23-as évadának kiemelt eseménye a Gaudeamus bérlet harmadik nagykoncertje, melyet január 29-én rendeznek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az emlékkoncerten Petőfi Sándor 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulóját ünneplik."

A Papageno cikkje alább olvasható.:

Petőfi, Kacsóh Pongrác és Lajtha László előtt tiszteleg a Szent István Filharmonikusok koncertje (papageno.hu)

 


 

Zenekarunk művészeti vezetője Záborszky Kálmán tegnap este az M5 csatorna Libretto című műsorának vendége volt, ahol a január 29-én, a Müpában megrendezésre kerülő kiemelt koncertünkről beszélgettek.
Az interjú 23:37-től megtekinthető az alábbi linken.
https://mediaklikk.hu/video/libretto-2023-01-25-i-adas/
 
 
 

 

A Magyar Örökség-díjas Szent István Filharmonikusok különleges tematikájú koncertje lesz vasárnap este a Müpában, amely a Gaudeamus bérlet harmadik nagykoncertje és az Emlékezés nagyjainkra címet kapta. A zenekar ezen az estén ünnepli Petőfi Sándor 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulóját. Lajtha László születésének 2022-ben 130., halálának 2023-ban 60. évfordulójára a Mise a szorongattatás napjaiban 1950 című művével emlékeznek. Záborszky Kálmán karmesterrel, a zenekar művészeti vezetőjével beszélgettünk a koncertről, együttesük történetéről, ifjúsági programjaikról.

Nagyjainkra emlékeznek a szimfonikusok (magyarnemzet.hu)

 


Kedves Közönségünk!

 

A január 29-i Gaudeamus hangversenysorozatunk 3. előadása új időpontban és helyszínen kerül megrendezésre. 

Új időpont és helyszín:

2023. január 29. vasárnap 18.30 GAUDEAMUS 3. MÜPA

 

Műsor:

Lajtha: Mise a szorongattatás napjaiban (1950)

Közreműködik: Szent István Király Oratóriumkórus

-

Mozart: C-dúr zongoraverseny K 503 / Közreműködik: Berecz Mihály

EMLÉKEZÉS NAGYJAINKRA:

PETŐFI SÁNDOR 200 ÉS KACSÓH PONGRÁC 150

Petőfi Sándor versei: Szülőföldemen, Csokonai, Szeptember végén, A tintásüveg

előadja: Hirtling István színművész

Kacsóh Pongrác– Bakonyi Károly– Heltai Jenő: János vitéz - Bagó dala (Egy rózsaszál szebben beszél…)

Kacsóh Pongrác: Rákóczi megtérése - részlet

Közreműködik: Fekete Attila

 

Vezényel: Záborszky Kálmán

 

 


Kedves Közönségünk!

 

A Téli bérlet további koncertjei, így a január 15-én megrendezésre kerülő is a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerülnek megrendezésre!

Az MTA Széchényi téri díszterme a budapesti koncertélet egyik központja. Patinás épülete, történeti hagyományokban bővelkedő története és magas presztízse a konferencia és koncertélet kiemelt helyszínévé teszi a termet. Az MTA számos állami rendezvényt fogad be, de aktívan kiveszi a részét a pesti kulturális életből is. A Magyar Tudományos Akadémia az 1860-as évek közepére épült fel - Friedrich August Stüler, berlini építész tervei szerint. A porosz királyi építész tervezte Berlinben többek között a Neues Museum és az Alte Nationalgalerie épületét. Mindkét múzeumépület formai megoldásait megtalálhatjuk a Magyar Tudományos Akadémián. Közeli rokonságot mutat még a budapesti épület a stockholmi Nemzeti Múzeummal, mely nem sokkal a Tudományos Akadémia előtt épült fel. Az épület díszterme az Akadémia tudóstestületeinek konferenciahelyszíne, ugyanakkor Budapest egyik legszebb és hangzásban legtökéletesebb koncertterme is, mely ideális a szóló-, kamara- és kiszenekari produkciók bemutatására. Befogadóképessége közel 350 fős.

Kérjük kedves közönségünket, hogy az esetleges helyszín és műsorváltozásokért kövessék figyelemmel a műsor menüpont alatt található események leírásait.

Hangverseny és komolyzenei koncert program Budapesten (sztif.hu)

 


 

Szeretettel meghívjuk Önöket a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI együtteseinek karácsonyi hangversenyére. A Szent István Filharmonikusok és a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola szorosan együttműködik egymással. Az iskola és a Filharmonikusok közös célja a fiatal, tehetséges művészek nevelése. Tehetséggondozó programunk keretében minden évadban több alkalommal is lehetőséget biztosítunk számukra, hogy nagyközönség előtt léphessenek színpadra olyan nívós helyszíneken, mint a Vigadó vagy a Zeneakadémia. Az idei karácsonyi hangverseny is közös szervezésben valósul meg, amely a Vigadóban kerül megrendezésre december 13-án 17.30 illetve 20.00 órai kezdettel. Az idei hangversenyen a Zenei Műhely 5 zenekara lép fel.

17.30-tól a Kabóca zenekar, Tücsökzenekar és a Ütőzenekar

20.00 órai kezdettel a Szakgimnázium Vonószenekara majd a Zeneiskola Szimfonikus Zenekara kápráztatja el a jelenlévőket tehetségével.

Esemény: (1) A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI együtteseinek karácsonyi hangversenye | Facebook

 


Kedves Közönségünk!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szent István Filharmonikusok most pénteki Gaudeamus bérleti hangversenyén (2022. december 2. péntek 19.30 Zeneakadémia) változás lesz:

Baráti Kristóf egészségügyi okok miatt nem tudja vállalni a hangversenyen való szereplést, helyette Dobszay Péter fog vezényelni, a hegedűszólót Langer Ágnes játssza.

A műsorunk változatlan, melyet az alábbiakban olvashatnak:

Gaudeamus bérlet 2. Zeneakadémia

2022. december 2. péntek 19.30

 

Beethoven: G-dúr Románc Op.40

Beethoven: F-dúr Románc Op.50

Közreműködik: Langer Ágnes

Dvořák: Szláv táncok

C-dur, no. 1, Op. 46, B.83

e-moll, no. 2, op. 46, B.83

Asz-dur, no. 3, op. 46, B.83

e-moll, no. 10, op. 72, B.147

g-moll, no. 8, op. 46, B.83

-

Brahms: I. c-moll szimfónia

Vezényel: Dobszay Péter

 

Langer Ágnest 2017-ben, a Zeneakadémián rendezett Bartók Világversenyen ismerhette meg szélesebb körben a hazai közönség, tanulmányait a Mainz-i Hochschule für Musik-ban végezte, Anne Shih osztályában. Jelenleg egy 1782-es Gagliano hegedűn játszik, amit a Peter Eckes Kulturstiftung bocsátott rendelkezésére.

Dobszay Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere. Számos külföldi vendégszereplése mellett rendszeresen vezényli a hazai szimfonikus zenekarokat.


 

"A romantika hullámain – a Szent István Filharmonikusok koncertje" írja a Fidelio a november 19-én megrendezésre kerülő koncertünkről, mely itt olvasható:

A romantika hullámain – a Szent István Filharmonikusok koncertje - Fidelio.hu

 

 


November 19-én a Müpában megrendezésre kerülő koncertünk szólistája Kelemen Barnabás kamara-és hegedűművész. A koncert érdekessége többek között, hogy Kelemen Barnabás Mendelssohn művét egy Guarneri hegedűn szólaltatja meg. A hegedűt 1742-ben készítette Bartolomeo Giuseppe Antonio Guarneri itáliai hangszerkészítő, melynek használati jogát a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kelemen Barnabás hegedűművésznek ítélte. A mesterhegedűt Kovács Dénes hegedűművész halála után a kulturális tárca megjavíttatta, majd pályázatot hirdetett az új használó személyére. Mendelssohn: e-moll hegedűversenye mellett műsoron lesz Wagner: A bolygó hollandi - nyitánya és Dvořák: VIII. G-dúr szimfóniája is. Vezényel: Rajna Martin

Esemény: Stephanus II. | Facebook
Jegyek: Online Jegyvásárlás | Szent István Filharmonikusok

 


 

November 5-én a Téli bérletünk első koncertjén vendégfellépőként köszönthetjük Sigmund Groven szájharmonikaművészt.

Groven ma a világ egyik vezető szájharmonika művésze: repertoárja a populáris és népzenétől a saját szerzeményeiig, Bachtól a kortárs zenéig terjed. Groven közel 250 felvételen működött már eddig közre, és több mint 350 kompozíciót írt, a gyerekdaloktól és instrumentális balladáktól a film- és tévézenékig, és nagyobb léptékű munkákat is. 2018 augusztusa óta Sigmund Groven szájharmonika tanár az oslói Norvég Zeneakadémián.

Vezényel: Zsíros Levente 

 


 

Ügyvezető igazgatónk, művészeti vezetőnk Záborszky Kálmán 75. születésnapját ünnepli. Szatmári Róbert a Papageno szerkesztője bár a jubileum kapcsán ült le vele beszélgetni, ám ezúttal nem a tényeken és az adatokon, hanem a mögöttük lévő hitvalláson és életszemléleten volt a hangsúly.

 


 

Október 2-án a Stephanus bérletsorozatunk első koncertje a Müpában igazi különlegességeket kínál. Hallható lesz Mozart: Szöktetés a szerájból és C-dúr versenymű fuvolára és hárfára művek, valamint  felcsendül Gustav Mahler: A panaszos dal című műve, amely a háromtételes eredeti változat magyarországi bemutatója lesz. Közreműködik a Debreceni Kodály Kórus, a Honvéd Férfikar, a Szent István Király Oratóriumkórus és a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Fúvószenekara is. Valamint olyan kiváló szólisták lépnek színpadra, mint Horti Lilla, Gémes Katalin, Szappanos Tibor és Haja Zsolt. Vezényel Antal